Manapság, az új évezred hajnalán a megosztással, söprögetéssel nyert mesterséges rajok készítése a divatos. Az ily módon létrehozott anyátlan rajokat időnyerés végett egy-egy idegen származású, már petéző mostoha anyával szokásos anyásítani. Ugyanezen jelenleg a gyakorlatban uralkodó méhésztechnológia eljárásai szerint a gyenge képességű, értjük ezalatt az ingerlékeny, támadó magatartással fellépő családokat, ajánlatos az anyát leváltani.
Ezen eljárás megvalósításához a méhészeti szakkönyvek úgy Franciaországban mint Magyarországon válogatott törzskönyvezett petéző anyák alkalmazását ajánlják. Ezen tanácsokhoz igazodva a korszerű méhész drága pénzért, (úgy tudom, ma európai uniós pénzen) szigorúan válogatott törzskönyvezett hibrid anyákat vásárol. Az ilyen anyák elfogadtatására azután különféle bonyolultabbnál bonyolultabb eljárásokat, az úgynevezett zárkákat alkalmazza segédeszközként. Máris megjegyezhetjük, hogy az ajánlott eljárások alkalmazása nélkül a teljes kudarc, illetve biztos halál vár a mostohaanyára. Az esetek többségében az ajánlott szoktatási eljárással azonban ha nehezen is, de sikerül a családra ráerőszakolni a mostohaanyát. Az ügyesebb méhészek 80-90%-os sikerről dicsekednek, mások, a kevésbé dicsekvők, a szerényebbek 60-% os eredmény bevallásával is megelégszenek. Valójában azonban ; a gyakorlat tanúsága szerint ; a legtöbb esetben még ez utóbbi hatásfok sem elérhető.

A gyakorlatban

Most vizsgálódjunk egy kicsit a körül a probléma körül, amely egy ilyen anyaváltásra ítélt családon belül megjelenhet. A gyakorlott méhészek között köztudott, hogy a méhcsalád közel sem szívesen, vagyis nem kifejezetten tárt karokkal; fogad egy teljesen idegen anyát. Teljes joggal persze, hiszen a törzskönyvezett anya mesterséges körülmények között nevelkedett, mi több, mesterségesen megtermékenyített hibrid alany, jóllehet valóban képes a petézésre. Az anyátlan családok már az első érintkezés alkalmával szinte minden esetben, minden tőlük telhetőt megtesznek a kiközösítés, sőt az idegen anya meggyilkolásának érdekében. Ezért kell a méhésznek az anya védelméről, a szoktatási időről feltétlenül gondoskodni minden egyes esetben. A méhek végül, egy bizonyos idő elteltével, nagy nehezen ugyan, és hangsúlyozottan csak esetenként hozzászoknak a ;mostohaanyához,; belátják, hogy nincs más választásuk. Másként nem tehetnek, el kell fogadniuk az ;osztályidegen; anyát, azt, akit a méhész kínál, még ha az természetellenes is. Végül is a család túlélésének kérdése forog kockán.
Azonban nem mindegyik család adja meg magát ilyen könnyen. Mit sem törődik a méhész igyekezetével, különféle csalafinta szoktatói eljárásaival. Számos esetben a méhek a saját akaratuk szerint járnak el, pontosabban igyekeznek kikerülni, és ki is kikerülik a méhész akaratát. Azok az anyátlan családok , amelyek jellemmel, jellegzetes önvédelmi (jó vagy rossz, ki hogyan értékeli) tulajdonságokkal rendelkeznek, az első alkalommal igyekeznek leváltani minden idegen anyát. Csalafinta módon előbb úgy tesznek, mintha elfogadnák a méhész által rájuk kényszerített anyát. Hogyan járnak ők el?

A méhek mostoha anyja

A betelepített idegen ;mostohaanyát; a szoktatás után a méhek előbb hagyják petézni. Néhány nap elteltével a méhész is meggyőződhet látszólagos eredményességéről. Friss petéket lát a sejtekben. Az idegen anya elfogadása azonban csak ideiglenes, a méhek megtévesztő csapdája.
Azután eljön a nap, mikor is az esetek többségében a család úgy dönt, jobban szeretne magának anyát nevelni, legyen az jobb híján egy idegen anya, a mostohaanya tojásából ! Vajon tudatában lennének annak az elméletnek amely szerint a leszármazottak tulajdonságai nem csak a anya és az apa, a nagyszülők genealógiai tulajdonságából tevődnek össze, hanem azt a nevelő család és a növekedéshez szükséges táplálék is erősen és alapvetően befolyásolja. Másképpen meghatározva az anyanevelő család tulajdonságai is többé-kevésbé megtalálhatók lesznek a leszármazottakban is. Ilyen megfigyelésekről tanúskodnak gyakorlott méhészek is.
Egy alkalommal, megfigyelési célból kísérletet tettem arra, hogy a kemény pénzen vásárolt törzskönyvezett petéző anya leváltását megakadályozzam. Célom egy vad, ingerlékeny család ;megszelídítése; lett volna. A sikeres anyásítás után nyolc napra rendszeres petézést találtam a sejtekben. Újabb nyolc nap után már anyabölcsőkre is leltem, holott megtaláltam a szín jelzett vásárolt anyát is. Akkor leromboltam az épülőben lévő anyabölcsőket az anyalárvákkal együtt. Újabb nyolc nap elteltével újabb anyabölcsőket találtam, de azokat is leromboltam. Az idő előrehaladtával, a harmadik alkalommal már nem nyúltam hozzájuk, kénytelen voltam én fejet hajtani a család akarata előtt. Le is váltották a drága pénzen vásárolt anyát és már a saját nevelt anyával teleltek.
A szóban forgó család háromszoros ;akarata; tehát számomra félreérthetetlenül kimutatta, mennyire természetellenes a méhek részére egy idegen anya befogadása. A gyakorlati tapasztalataim szerint ilyen ;csendes; anyaváltás az esetek legkevesebb 40-50%-ban megvalósulhat. E mennyiséghez tegyük hozzá a másik 40%-os veszteséget, mikor is eleve megölik az idegen anyát. Lehet-e azt állítani, hogy ez utóbbi esetben a család inkább elviseli az anyátlanságot, azaz gyakorlatilag az öngyilkosságot, mint az idegen, a mostoha anya befogadását. Tanulság arra, hogy mennyire ellenszenves, szinte visszataszító egy idegen ;mostohaanya; jelenléte a családban. A mai, korszerűnek mondott méhészet azonban jobban szeret ilyen eseteket jelentéktelennek venni, legalábbis figyelmen kívül hagyni. Az anyanevelők megelégedésére a méhészek többsége nem meri bevallani az anyásítási eljárások sikertelenségét, már csak foglalkozási büszkeségből sem.

A tenyésztett mostoha anya elszenvedett kínjairól

A mostohaanya által kiváltott ellenszenvnek lehetnek azonban más, a származási eredetén túl megtalálható okai is. Szinte bizonyos, hogy az anyanevelőtől vásárolt anya a befogadó család megítélése szerint nem csak idegen, hanem hibás is, legalábbis tökéletlen. Az is bizonyos, hogy hibridsége, válogatottsága folytán az egészsége rendkívül törékeny. Ilyen eset se nem véletlen, se nem váratlan, de még meglepőnek sem tekinthető. Nem kell elfelejteni ugyanis, milyen kényszerű körülmények között nevelkedett anyákról van szó.
A korszerű anyanevelő először is elveszi a nevelő család anyját, majd nyolc nap után eltávolítja az anyabölcsőket. Ezt követően betelepít egy másik családtól származó, a természetesnél sokkal magasabb számú válogatott napos lárvát. Jegyezzük meg máris, hogy az ilyen eljárás közel sem nevezhető természetesnek. De még csak ezek után jön a ;fekete leves;, az igazi valós erőszakos eljárás, nem is egy. Az így született anyákat ugyanis az anyanevelő mesterségesen megtermékenyíti, vagyis mikroszkóp alatt megerőszakolja, válogatott herék spórájával. Miután ez megtörtént, szétosztja azokat próbapetézésre un. mikro-családokhoz. Az anya kínjai ezzel még nem értek véget, mert mihelyst elkezdett petézni, akkor az anyanevelő elfogja, azután az év szabványszínével, számozott címkével újra megerőszakolja. A kínzásnak azonban még ezek után sincs vége, mert akkor úgynevezett zárka börtönbe kerül, majd azzal együtt egy anya nélküli családhoz telepítik be. Közel sem véletlen tehát, ha az anyátlan család tökéletlennek, hibásnak minősít ilyen agyonerőszakolt anyát. Ugyanakkor nem nehéz elképzelni az ilyen anya rendkívüli ideges, stresszes állapotát sem. Tehát maga az anya sincs olyan állapotban, hogy barátkozzon egy idegen, erőszakos családdal. Tessék kipróbálni: a mostohaanyát szabadon a keretekre helyezni! Az máris menekülve elrepül, és nem is ok nélkül!
Az anyásítási kísérletek folytán érdekes kérdések merülhetnek föl a(z) (el)gondolkodó megfigyelő előtt: vajon mennyiben jár el ésszerűen az a korszerű méhész, aki úgy méhészkedik, hogy megerőszakolja a méhei természetét ? Vajon 80 millió év alatt milyen gyakorisággal eshetett meg ilyen erőszakos anyaváltás a természetben ? Milyen visszahatások várhatok ilyen eljárás elvégeztével, várhatók-e káros következmények?
A gyakorlatban a méhész által végrehajtott erőszakos anyaváltást gyakran egy ún. csendes anyaváltás követi, vagyis maga család váltja le az anyját. Márpedig egy idegen anya betelepítése közel sem mondható csendesnek, inkább forradalminak. Gondolom, hogy ez a csendes elnevezés abból adódott, hogy sok esetben a méhész észre sem veszi annak lefolyását! A francia méhészek az ilyen anyaváltást supersedure-nek nevezik (amely szó szerinti megközelítésben talán fölső- helyhagyásnak fordítható?)
Egy idegen anyával anyásított családnál a csendes anyaváltás hosszú időn keresztül megtörténhet, legalábbis mindaddig, míg az idegen anya leszármazottai többségbe nem kerülnek, az eredetiek pedig leváltódnak. Kezdetben teljesen kiegyensúlyozatlan helyzet uralkodik a családon belül. A leváltott anya leszármazottai még mindig emlékeznek, magukon viselik a régi anya hagyományait, és ezért ellenszenvvel viseltethetnek a mostohaanyával szemben.

Rendszerváltás

Az anyakirálynői “rendszerváltás” nem megy olyan könnyen, mint ahogyan azt néhány “korszerű” méhész elképzeli. Tegyük hozzá, hogy emberi körülmények között sem. Ilyen irányú tapasztalatokból tagadhatatlanul nincs hiány. Elegendő odafigyelni! Ilyenkor fölborul a megszokott belső rend, szervezeti rendellenességek, konfliktusok ütik föl a fejüket. Nem az első eset, mikor az emberi társadalom és az állati (méhcsaládokból létrejövő) társadalom között feltűnő hasonlatosságról teszek tanulságot (lásd pl a “Székhelyválasztások” vagy“A megtalált szökevény“ című írásaimat). Az összehasonlításokban ezúttal sem tudok e csábításnak ellenállni.
A méhek esetében köztudott, hogy a család egységét, azonosságát az anya sajátos egyénisége, “feromon”-ja, illóolaja, illata, határozza meg. A természetes rend, a biológiai egyensúlyi helyzet akkor áll fönn, amikor a méhcsalád természetes úton, a saját “kultúrájából” vált anyát. Egy anyátlan családra kényszeríteni egy idegen anyát tehát nem más, mint erőszakos eljárás, de legalábbis természetellenes.
Egy idegen méhanyával “megerőszakolt” család természetes egyensúlya akkor alakul ki, amikor az új anya, azaz a mostohaanya nemzedéke leváltja a régi nemzedéket. Gondoljuk meg, mennyi időt vesz igénybe, míg egy negyvenezer méhecskéből álló családban teljes mértékben leváltódik a régi anya nemzedéke. Nehéz lenne azt állítani, hogy egy ilyen zavaros helyzet dinamikus hatással lenne egy család egészséges kibontakozásához, legalábbis a kezdeti időkben. Valahogy igy van ez az emberi társadalomban is. Előbb le kell váltódnia a régi nemzedéknek!
A bölcsen gondolkodó nem igyekszik a természet “akarata” ellen cselekedni, de nem is nézi azt tétlenül. Ellenkezőleg, igyekszik annak lendületéhez alkalmazkodni, mi több, annak lökést adni, azt kihasználni. Lehet a természettel ésszerűen szövetkezni is! De csak úgy, ha annak irányvonalait, “vektorait” megfigyeljük, fölismerjük, azok irányába cselekedünk.
Az újonnan nevelt “csendes” leváltásból született anya azután a természetben bepárzik ismeretlen herékkel. Ezzel úgy az anyanevelő mint a termelő méhész a méhesének egyöntetűségére, egyneműsítésére fordított összes erőfeszítése, akárcsak az EU-s anyavásárlási támogatás, teljes mértékben megsemmisül.
Ellenben az új, a természetes anya munkába állásával, egy bizonyos idő elteltével, mikor a régi, a korábbi anya nemzedéke leváltásra került, a család jellegzetessége véletlenül bár, de természetesen “jobb” vagy “rosszabb” irányba eltolódhat, minden méhész a maga elgondolása, válogatási, fokmérő irányelveihez képest. Valójában majd csak ezek után vizsgálhatja fölül, és derülhetnek ki a megújult család végleges jellegzetességei. Már csak ezért is állandó megfigyelés alatt kell tartani családjainkat.

Néhány tanulság

Valójában egy egyenletesen magas mézhozamú méhészet kialakítása mindenképpen elérhetetlen utópia. Nem is olyan nehéz azt fölfogni, megérteni, akár önmaga viselkedésén megfigyelni, azon keresztül meggyőződni. Ugyanis melyik az a balga méhész, aki készakarva kiirtaná a méhcsaládjai közül mindazokat, amelyek nem felelnek meg az ízlésének, az előre kitűzött jellegzetességeknek? Egy méhesen belül tehát mindig voltak és lesznek különbségek. Következésképpen el kell ismernünk a tény, mely szerint valójában minden adott méhészet különleges és különféle elemekből tevődik össze. Ésszerű eljárásnak mutatkozik tehát ezen elkerülhetetlen helyzethez igazodni, annak lendületét és adott jellegzetességeit kihasználni.
Vannak és mindig is lesznek olyan családok amelyek pl. erősen “virágporoznak,” azokat tehát virágpor termelésére ésszerű beállítani. Vannak, akik szurkoznak, azokat propolisz termelésére ésszerű beállítani; vannak, akik szépen és jól mézelnek, képesek a mézet akár egyenesen a fogyasztó üvegébe hordani. (lásd fogyasztó üvegébe építtetett szűrhető lépesméz termeléséről írt eljárásaimat!) A méhcsaládok közül is kit-kit a maga képessége szerint ésszerű alkalmazni.
Az elmélet, amely azt állítja, hogy az anya leváltásával, az egynemüsítéssel a méhész minden nehézsége megoldódik, nem más, mint ámítás. Sajnos az tapasztalható, hogy a megfigyelhető jelek szerint pontosan ilyen elméletek uralkodnak úgy a magyar mint a francia méhészeten belül. A franciákat nem bánom, de fáj a szívem a magyarokért.

Néhány emberi vonatkozás

Érdekes módon az emberi társadalomban úgy is lehet elképzelni , mintha a “feromon” szerepét a kultúra, a nyelv, a szokások összessége töltené be. Tagadhatatlanul állítható tény: minden emberi kultúrának valami sajátságos jellege nem is egy, mint ahogy van természetes módon a méhcsaládok viselkedési jellegében, kultúrájában.
Csak az emberi balgaság kényszerít a különbségek ellen tűzzel vassal harcolni. Ne tartozzunk a balgák, az egységesítők, az egyneműsítők, az “egypártrendszer” hívei közé.
Vajon mennyiben hibás azt állítani, hogy az emberi társadalomban is hatalmas feszültségek keletkeznek amikor arra, kívülről ráerőszakolnak egy idegen kultúrát, egy “mostohaanyát”. Volt ez így már magyar földön is pl a szovjet kultúrával. Majd egy idővel, ez az új ránk erőszakolt szovjet kultúra, többé kevésbé megszokottá vált. Míg egy szép napon azután, hibái, tökéletlensége folytán, magába roskadt, puskalövés nélkül összeomlott.
Hirtelen új kultúrát új gazdasági rendszert kellett alapítani. Ráadásul kellett azt végrehajtani a régi rendszer nemzedékével, mint ahogy az történik hasonlóan egy méhcsaládon belül, vagyis a régi anya gyermekeivel új családot, új azonosságot, új jellemet kell alapítani . Az emberi társadalomban is egy “rendszerváltás” minden bizonnyal akkor fog véglegesen megvalósulni, amikor a régi rendszer régi kultúrájába berögződött nemzedék kisebbségbe kerül, ha nem, akkor legalábbis kihal. Az új, egy természetes kultúra (a nem erőszakosan rákényszerített kultúra), kialakulása meggyorsulhat, azonban nem csak a régi kultúra híveinek kimúlásával, hanem bölcselkedéssel, megfontolással, gondolkodással meggyőződéssel is. Ez utóbbi képesség sajnos nem adatik meg mindenkinek.
Vajon mennyiben lehet figyelmetlen balgának minősíteni mindazokat, akik készakarva kerülik mások véleményét, akik képtelenek azokból okulni?
Íme a magyar méhészek szolgálatára egy “más vélemény”, a többség véleményéhez képest ellenvélemény. Legyen, aki meghallgatja, legyenek sokan, akik abból okuljanak.

Lyon, 2007. május
joseph.bencsik@free.fr